Bár Ben Affleck szívesen bővítené a családot, gyermekeinek anyja, Jennifer Garner nem igazán ért vele egyet. A 40 éves színésznő februárban adott életet harmadik közös gyermeküknek és úgy érzi, a négy már kicsit sok lenne, hiszen így sincs könnyű dolga. „Totális káosz! Nem voltam tisztában azzal, hogy mennyivel több munkával jár három gyerek” – nyilatkozta Garner az Extra című műsorban. A híresség korábban egyébként azt nyilatkozta, hogy bármit megtenne a férjéért, de ezek szerint azért nála is van kivétel.