Őrizetbe vettek a norvég rendőrök egy nőt, aki egy 42 colos (kb. 107 cm-es) képátmérőjű tévét próbált kicsempészni egy boltból a szoknyája alatt – írja a Daily Mail. A nő azután lett gyanús, hogy a barátja támogatásával, erősen bicegve ballagott ki az áruházból, sunyítva a 3000 fontos (1,065 millió forintos) készülékkel. Sikerült egy közeli buszmegállóig elbaktatnia, miközben a combjaival szorongatta a tévét. Az egyik bolti alkalmazott azonban résen volt, értesítette a rendőrséget, akik a buszon elfogták a román párt.

Az oslói rendőrség szóvivője szerint a módszer nem szokatlan. "Először csodálkoztunk rajta, hogy ez miként lehetséges, de aztán kipróbáltuk az őrsön a rendőrnőkkel. Nehéz, de nem lehetetlen" – mondta Tor Grøttom. A norvég közösségi oldalakat rögtön ellepték a humoros férfiak, akik fogadni mernének, hogy az ő csajuk is képes erre a mutatványra. Ennek ellenére nem jelentettek újabb hasonló tolvajlást.

Közben az egyik rádió által "Thunder Thigs"-nak, azaz "Villámcomb"-nak elnevezett 31 éves nőt kihallgatták, köze lehet-e más lopásokhoz is. Régen volt Skandináviában ennyire bizarr lopás: legutóbb egy 2005-ös svédországi lebukás vágta arcon az északi közvéleményt. Akkor egy törpékből álló banda csempészte fel magát távolsági buszokra, néha előbújtak, loptak, majd visszacipzározták magukat a táskákba.