Nem mindenki volt elragadtatva attól, hogy a VV5 szőke versenyzője is úgy döntött, ő mostantól lemezlovasként keresi a kenyerét. Seherezádé a Fókusz szerdai adásában elmondta, rövid karrierje alatt nagyon sokszor fellépett már külföldön, vagyis annyira nem lehet rossz DJ. Hozzátette, szokott rögtönözni, de azért általában utánajár annak, hogy az adott városban mit szeretnek. Az új munka, a sok utazás egyébként kapcsolatának is jót tett. Igen, még mindig vagy már megint Claudio a szerencsés, kiderült ugyanis, hogy mégsem tudnak egymás nélkül élni.