VV Éva feltűnően józannak tűnt a csodálatos Beach Girl nevű szépségverseny elődöntőjében, amit nézőként tekintett meg. A Bors kiderítette, hogy a józanság oka az, hogy VV Éva nem iszik, sőt egy darabig nem is akar. A felismerés azután született meg Baukó Évában, hogy Gianni nem engedte be a helyére, mert túlságosan iszákosnak tartotta. VV Éva ezért, a lap információi szerint úgy döntött, hogy a névnapjáig, vagyis nagyjából karácsonyig nem iszik egy korty alkoholt sem. "Azt találtam ki, hogy elviszem egy wellness-hétvégére azt, aki elkap részegen, vagy akár csak ittasan. És ha ennek az az ára, hogy az utcán, a boltban a vidámparkban vagy egy hivatalos rendezvényen zaklatnak, ám legyen!" – mondta VV Éva. Tehát akkor szondára fel, és nézzük meg gyorsan, hogy néz ki a józan VV Éva! Ha ilyennek látják, mint a legutóbbi rendezvényen, akkor ne zaklassák:

  02-beach girl-IMG 6749