A Barátok közt rajongóinak nem kell már sokat aggódniuk, hogy kiderüljön, Berényi András felesége túléli-e a tűzesetet, vagy Attilával való viszonyának titkát magával viszi a sírba, a sorozat ugyanis ma végre folytatódik! Az R. Kárpáti Péter által megformált Berényi András minden bizonnyal rettentően aggódik feleségéért, a színész pedig elmondta a Blikknek, hogy sajnos kénytelen volt átélni már hasonló szituációt pár éve. "Autóbalesetem volt, ráadásul úgy, hogy az egész család ott ült a kocsiban. Amikor az ember ilyen szituációba keveredik, újra gondolja az életét, én például attól a naptól kezdve soha nem iszom semmiféle energiaitalt, nem mintha ez lett volna a felelős a történtekért. Nyolcszáz kilométert kellett egyben hazavezetnem, persze lett volna más megoldás is, de utólag már sokkal könnyebben beszél az ember. Éjszaka volt, és hogy jobban bírjam az utat, megittam két energiaitalt, amely felpörgetett ugyan, de a reflexeim ugyanúgy le voltak lassulva. Benéztem egy stoptáblát, és jobbról belénk hasított egy autó. Szerencsére valaki vigyázott ránk, mert komolyabb sérülés nem történt, de azóta se ittam egyetlen korty energiaitalt sem – mondta a Blikknek R. Kárpáti Péter, aki reméljük, hogy azóta is tiszta és taurin-mentes életet él.