horoszkóp

Lányi Lala VV Olivért is feljelentette rágalmazásért

2012.08.23. 07:27

Rágalmazásért és személyiségi jogok megsértéséért tett feljelentést VV Knap Attila, VV Knizner Péter és VV Simor Olivér ellen a Kozmix énekese, írja a Blikk. Lányi Lala – aki a villalét alatt etette-itatta VV Attila kutyáját – azt mondja, azért döntött a feljelentés mellett, mert úgy érzi, a Való világ 5 győztese valótlanul próbálta befeketíteni a nyilvánosság előtt, miután az énekes közzétett a Facebookon egy nyilatkozatot, amiben azt írta, két és fél millió forintot követel VV Attilától egy weboldal miatt, amit még a Való világ előtt bízott rá VV Attila, hogy üzemeltesse, amíg távol lesz. "Attila nyilatkozataival valótlanul próbált befeketíteni, ebben partnere volt VV Péter is, amikor az egyik elhangzott hazugságot hamis tanúként erősítette meg. Olivér pedig gyűlöletbeszédével véleményünk szerint bőven kimerítette a becsületsértést" – mondta Keleti Györgyi volt pasija a Blikknek, és hozzátette, a bocsánatkérés ideje lejárt, főleg, hogy VV Attila elismerte a fizetési kötelezettségét. Knap Attila a lapnak azt mondta, szerinte ez csak véleménynyilvánítás volt, így nem tart a következményektől.