Katy Perry volt férje, Russell Brand és Geri Halliwell állítólag annyira közel került egymáshoz, amíg az olimpia záróünnepségére próbáltak, hogy össze is jöttek. A dolgot ugyan még egyik fél sem erősítette meg, de a mindig jól informált Sun már azt is tudni véli, hogy a jóga szeretete hozta őket össze többek között. "Geri azt mondta, spirituális kapcsolat alakult ki közöttük a jógának köszönhetően, és együtt gyakorolják a mozdulatokat. Russell nagy lepedőakrobata hírében áll, de igazából nagyon jó hallgatóság is. A kapcsolatuk elején nagyon szoros kötelék alakult ki közöttük ennek köszönhetően" – mondta az állítólagos párról a Sun bennfentes ismerőse.