Derzsi János színész felmondott az Új Színháznál, később pedig lekevert egy pofont Pozsgai Zsolt vezető rendezőnek – írja a Blikk. Pozsgai az ütést követően a János Kórházba hajtott, ahol látleletet vetetett, majd rendőrségi feljelentést tett. Derzsi Pozsgai egy Népszavának tett nyilatkozata miatt dühödött fel, majd bement a színházba, és egyből ütött. A nyilatkozat abból állt, hogy Pozsgai szerint Derzsinek fizetés nélküli szabadságot kell felajánlani, amíg egy utazó színházzal lép fel, hisz ez idő alatt nem játszik az Új Színház színpadán. Derzsinél azonban ott telt be a pohár, amikor a lapban a rendező azt mondta, köszöni az információkat, amiket a színész szolgáltatott. Ő ezt akként értelmezte, hogy besúgónak nevezték. Az Új Színházban február óta áll a bál, amikor Márta István igazgató helyére Dörner György került.