Januárban, Győrben debütál színésznőként a Finitó című darabban a fiatalabb Tóth-lány, akit Forgács Péter kért fel a bukott popdíva, Tigris Niki megformálására. Az egykori megasztáros a Borsnak elmondta, bízik abban, hogy ezt követően komolyabban veszik majd a nézők. "Sok dalszöveget kell majd megtanulnom, ráadásul a prózai rész is rímes, de nagy izgalommal tekintek a feladat elé" – így nyilatkozott a lapnak Tóth Gabi, majd hangsúlyozta, jelenleg azon dolgozik, hogy kialakíthasson magának egy komolyabb imázst, és lemossa magáról a lázadó jelzőt. Ezért –nyilván, köze sem volt a pénznek a bólogatáshoz – mondott igent egy műkörmös cég ajánlatára is, ami az arcának kérte fel. Az énekesnő hozzátette, így most esélye nyílt arra, hogy megmutassa, nemcsak celeb tud ő lenni. Viszont legalább majd fellép a Szombat Esti Lázban, de biztosan nem azért, mert celeb.