A színész a Blikk információi szerint egyedül költözött be abba a házba, ami nemrég készült el. Gesztesi állítólag nemcsak a tervezésből vette ki a részét, hanem a munkásoknak is segített. "Tavasz végén, nyár elején kezdtem a munkálatokat és úgy terveztem, hogy szeptemberre kész lesz, és így is lett" - nyilatkozta Gesztesi, aki reméli, végre megállapodhat, nem kell többé új házba költöznie. "Úgy terveztem, hogyha egyszer abbahagyom a szakmát, akkor visszavonulok ide. Igen, biztosan itt szeretnék megöregedni" - tette hozzá a színész.
Gesztesi Károly korábban Budakalászon építtetett házat, itt élt Liptai Claudiával és közös gyermekükkel. A szakítás után megpróbálta eladni az ingatlant, de ez csak tavaly augusztusban sikerült. Ezzel párhuzamosan ugyanezen a településen egy újabb otthon munkálatai folytak, de itt még egy évet sem lakott.