Felhagyott magánpraxisával az a gasztroenterológus, akire pár hónappal ezelőtt háromszázezer forintos bírságot szabott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, miután egy vizsgálat után nem adott számlát az adóhivatal munkatársainak, írja az atv.hu. A két adóellenőr anya-lánya párosként mutatkozott be, majd az idősebbik ellenőr azt kérte a doktornőtől, hogy vizsgálja meg, mert véres a széklete, és attól tart, ez végbéldaganat jele lehet. "Megkérdeztem tőle, hogy a lánya előtt elvégezhetem-e az intim vizsgálatot, magyarul belenyúlhatok-e a fenekébe. Igennel válaszolt. Csak a vizsgálat után derült ki, hogy miért ragaszkodott ehhez: nem a lánya, hanem a kollégája nézte végig a történteket, mert kellett még egy tanú. Amikor elővették az igazolványukat, megfordult velem a világ, nem csak a bírság miatt, hanem, mert ilyen perverziót ritkán lát az ember" – nyilatkozta a gasztroenterológus az atv.hu-nak, majd azzal magyarázta a számla hiányát, hogy aznap nem azzal az autóval ment dolgozni, amivel általában, a számlatömb pedig a másikban volt. A doktornő egyébként sérelmezte, hogy nem figyelmeztették, hanem rögtön az első alkalommal bírságot szabtak ki rá, holott visszamenőleg sem találtak nála semmi terhelőt. Linczmayer Szilvia, a NAV adószakmai szóvivője az atv.hu kérdésére elmondta, hogy a revizorok mindig oda mennek, amit az ellenőrzési irányelv kimond. Idén többek között a magánpraxisok, ügyvédek, könyvelők között várhatóak nagyobb ellenőrzések. A módszereket illetően csak annyit mondott, számítanak az ellenőrök kreativitására.