Mint ahogy az egy Szatmári lapból, a Friss Újságból kiderült, Csobot Adélra a Médiabefutó kolozsvári szakaszán figyeltek fel az X-Faktor képviselői. A 18 éves énekes elmondta, hogy nem magától jelentkezett, hanem meghívást kapott az X-Faktorba. „Eszembe sem jutott volna jelentkezni az X-faktorba, a tehetségkutató műsor megfigyelői kértek fel arra, hogy nevezzek. Mindez a Médiabefutó kolozsvári szakaszán történt meg, ugyanis a magyarországi tv-csatorna megfigyelői végig jelen voltak a vetélkedőn” – nyilatkozta Csobot Adél a Friss Újságnak.

Az újság információi szerint Csobot Adél a meghívásnak köszönhetően az első két válogatón nem vett részt, csak a harmadik rostán szerepelt, ahol ugyanazt a számot énekelte el, mint a Médiabefutón is, Caro Emeraldtól a That Mant. „Nagyon tetszett nekik, ahogy éneklem, megdicsértek, ekkor azonban még nem volt biztos a továbbjutásom. Majd értesítettek, hogy versenyben vagyok, de még folyamatosan nézik a felvételeket, és csak ezek után fognak értesíteni. Azóta pedig már háromszor fölhívtak, hogy kiválasztották a dalt, amivel továbbmentem” – mondta az újságnak Csobot Adél, aki azóta annak ellenére jutott tovább +1 főként, hogy a legutolsó adásban rengeteget rontott.