Nicole Kidman már nyíltan beszél Tom Cruise-al való válása utáni depressziójáról. A 45 éves színésznő - aki két gyereket adoptált férjével, mielőtt elváltak 2001-ben - leginkább abban látja a hibát és depressziójának fő okozóját, hogy túl fiatalon, 23 éves korában ment férjhez - írta a TMZ. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy egyáltalán nem bánt meg semmit.

"Nagyon gyorsan és nagyon fiatalon mentem férjhez. De egyáltalán nem sajnálom, mert ennek köszönhetem Bella-t és Connor-t, valamint amíg működött, addig csodálatos volt a házasságom. Később, amikor már kezdődtek a problémák, én egyre mélyebbre süllyedtem a depresszióba. De ezt sem sajnálom. Ez is része volt annak, hogy érettebbé váltam."

A The Paperboy című thriller sztárja jelenleg boldog házasságban él Keith Urban country énekessel, akit leginkább az American Idol egyik bírájaként ismerhetünk. A párnak két saját gyermeke van, a négy éves Sunday Rose és a huszonkét hónapos Faith. Kidman szerint depressziójának nagy szerepe volt korábbi elvetéléseiben és sikertelen mesterséges megtermékenyítéseiben.

"Rengeteg időt töltöttem azzal, hogy megpróbáljam megérteni, mi és miért nem sikerült az életemben" - emlékezett vissza. "Aztán amikor mégis megtörténik - és ez meglepetésként hatott - az nagyszerű érzés. Folyamatosan próbálkoztam, de mindig csak kudarc volt az eredménye. Nem akarom részletezni, de volt már egy méhen kívüli terhességem, elvetéltem és termékenységei kezeléseket kaptam. Végigcsináltam mindent, ami csak létezik, hogy végre teherbe essek és gyereket szülhessek. Minden nő, aki már volt hasonló helyzetben, átesett ilyenen, az ismeri az ezekkel járó depressziót. Aztán amikor megtörténik, hogy egy vasárnap arra ébredsz, hogy terhes vagy, akkor egyszer csak annyit tudsz kinyögni: Mi??? Hisz annyira kis esély volt rá, s most mégis megtörtént. Ez egy igazi csoda az életemben" - nyilatkozta Kidman.