A balhés színésznőnek elege van apjából, aki készségesen segített neki, mikor anyjával összeverekedtek. OKtóber 19-én, pénteken Michael Lohan megjelent lánya házánál, és ismét elvonóra akarta volna küldeni, de ez már sok volt Lindsay Lohannek és úgy döntött, bíróságtól kér majd távoltartási végzést – írja a TMZ.

Azonban nem csak Michael Lohan aggódik a színésznőért, menedzsere Evan Hainey és ügyvédje, Shawn Holley is benne volt a pénteki megmentő akcióban: a három férfi e-mailen tartja a kapcsolatot, levelezésükből kiderül, hogy Lindsay Lohan újra iszik és kokaint is talált Michael Lohan a hotelszobájában.

„Újra gyógyszereket szed, ahhoz is, hogy ébren maradjon és ahhoz is, hogy aludjon. A Liz and Dick forgatása alatt is ivott. Arra kérlek, hogy légyszíves segítsetek, hogy visszajöjjön Los Angelesbe október elején, akkor közbe tudnánk lépni és véget érne ez az őrület!” – írja Michael Lohan, a menedzser pedig úgy szervezete ezek után a dolgokat, hogy Lindsay Lohan hazarepülhessen, ezek után jött a pénteki látogatás. Michael Lohan három másik gyereke is Lindsay Lohannel van, azt állítja Michael Jr., Ali és Cody Lohan is, hogy apjuk hazudik, és az egész megmentési kísérlet egy kamu, csak tönkre akarja tenni a családot.

Michael Lohan nem áll le, most épp azzal haknizik, hogy megpróbálja lányát gyámság alá helyeztetni.