Szomorú halálhírt kaptunk Halottak Napján: elhunyt Marty, az a közel hároméves cica, ami a Nyan Cat nevű (amúgy borzalmas) Youtube-videót inspirálta – írja a Mashable. A macskák fertőző hashártyagyulladása lett a végzete, egy olyan kór, amiből a háziállatok ritkán épülnek fel, de oltással megelőzhető (ld. keretes írásunkat). Martyt egy másik macskával, Busterrel együtt fogadta örökbe még 2010 tavaszán Chris Torres, a mémmé vált video készítője. Buster csakhamar ugyanebbe a betegségbe halt bele.

Torres először a Twitterén közölte, hogy Marty furcsán viselkedik, így elviszi az állatorvoshoz. Az állapota egyre rosszabb lett, "kényszerítenem kellett, hogy egyen és melegben kellett tartanom három napig" – írta gazdája. Képeket itt talál szegény elhullott ikonmacskáról.

FIP – R.I.P.

Az FIP betűszóval fejezi csak ki az angol a Feline infectious peritonitist, azaz a macskák fertőző hashártyagyulladását. 1963 óta ismert macskabetegség, amely világszerte előfordul. Előfordulása macskatenyészetekben gyakoribb. A hazai macska állományban a fertőzöttség mértéke 30% körülire becsülhető. A fertőződés a fertőzött állatok váladékai útján következik be szájon át, vagy belégzéssel. Alattomos betegség, mert az esetek egy részében a fetőzés észrevétlen marad, és csak később (néha hónapok múlva) jelentkeznek a tünetek. A kórokozó vírus a Corona vírus. A lappangási idő általában 5-7 nap, de 4 hónap is lehet. Ma már kapható FIP elleni védőoltás, mely oltóanyagot az orr nyálkahártyájára kell juttatni. (Forrás és bővebb információ: Bluecross.hu)