horoszkóp

Stohl áldozata egyre rosszabbul van

2012.11.14. 08:27

A Blikk információi szerint egyre rosszabul van Kaincz Pál, aki a legsúlyosabb sérültje volt annak a balesetnek, amit Stohl András drogos és ittas állapotban okozott. A keddi napon volt a színész ellen indított kártérítési per bírósági tárgyalása, amin az idős férfi gyerekei tolmácsolták apjuk mondatait: „Meg fogok halni, én már kifelé megyek a temetőbe."

Kaincz Pál az ügyvédje és családja szerint a baleset óta súlyos fájdalmakkal küzd, és a vele történt igazságtalanság állítólag lelkileg is teljesen összetörte. Bár a Stohl ellen folyó büntetőügyben kirendelt igazságügyi orvos szakértő véleménye szerint Kaincz időközben kialakult mozgáskorlátozottsága nincs összefüggésben a balesettel, a férfi továbbra is állítja, hogy korábban nem volt ilyen baja.

"El fogjuk veszíteni aput. Alig bír járni, néha kimegy a kertbe, hogy csináljon valamit, de pillanatok alatt elfárad. Az állapota nemhogy nem javul, romlik. (...) A munka volt az élete, hajnalban kelt, és estig dolgozott. Ezt vette el tőle Stohl András. Azt, ami tulajdonképpen éltette" – mondta a Blikknek ifjabb Kaincz Pál. A Blikk szerint a családot emellett felháborítja, hogy a baleset kapcsán a színész – akinek ügyvéldje nemrég mondott fel – folyamatosan haknizik, könyvet ír, és látszólag népszerűbb, mint valaha.

A Kaincz ügyvédje, dr. Mester Csaba – aki ellen az ügyvédi kamara vizsgálódik épp – a tegnapi, döntés nélkül záruló bírósági tárgyalás után azt közölte, függetlenül a majdani ítélettől, mindenképpen a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordulnak. "Indítványoztuk, hogy ne a büntetőügyben kirendelt orvos szakértői intézet vizsgálja ügyfelemet. Indoklásul tételesen felsoroltam, milyen bizonyítékok vannak arra, hogy az akkori szakértő elfogult. Ennek ellenére ma a bíróság elutasította a kizárási kérelmünket, ugyanazt a szakértőt jelölte ki – nyilatkozott a Blikknek dr. Mester Csaba.

Stohl András 2010. május 8-án kábítószer és alkohol befolyása alatt okozott közlekedési balesetet, Kaincz Pál pedig ennek következtében sérült meg. Stohlnak már korábban is volt egy autóbalesete, még 2002-ben, amikor ittas vezetés miatt indítottak ellen eljárást.