horoszkóp

Dömsödi: Hajdú könnyei csak a felvétel végéig tartanak

2012.11.16. 08:20

Könyv születik a műsorvezető-producerről, Hajdú Péterről. Nem is egy, hanem rögtön kettő. A pozitív hangvételű mellett lesz egy másik, amit Dömsödi Gábor ír, aki tíz évig dolgozott Hajdúval. A tévés könyvének másik főszereplője Friderikusz Sándor, írja a Bors, aminek Dömsödi elmondta, a két műsorvezetőn keresztül mutatja be a haza tévézésben bekövetkezett változásokat. Nem kért engedélyt a könyvhöz, Hajdú meg persze nem örül neki, mert Dömsödi egyebek mellett olyanokat mond már most, hogy ugyan szorgalmas és nagyon tud barátkozni, de csak a saját körével találja meg a hangot.

Meg hogy amúgy jószívű is, de csak amíg a pénztárcájának nincs ehhez köze. A könnyei igaziak, de a nehezebb felvételek végével lerázza magáról a terhet, ami védekezés, hogy ne cipelje mások terhét, magyarázta Dömsödi. Azt is elmondta, szerinte Hajdút két dolog motiválja: a pénz és a nézettség – nahát –, ha kell, durva viccet is mesél ennek érdekében. A műsorvezető persze kiakadt, nem is nyilatkozott a Borsnak. Pedig most még csak jogtalan parkolásról sem esett szó.

   03-hajdupeter-IMG 7812