Jogi lépésekre készül a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Stohl Anrás ellen - írta a Bors. A BVOP munkatársainak ugyanis már az sem tetszett, hogy a róla szóló könyvet megjelenés előtt nem egyeztették velük, holott közreműködtek, a szerzőnek, Szalai Viviennek pedig bejárást is negedélyeztek a színészhez. A műremek tartalma miatt a lap úgy tudja, belső vizsgálatot rendeltek el, és arra jutottak, a könyvben írt állítások több pontban nem fedik a valóságot. A BVOP úgy érzi, becsületsértés történt. A lapoktól, melyek a könyvől részleteket közöltek, már helyreigazítást kértek, és pert indítanak Stohl András, Szalai Vivien, és a könyvet terjesztő Alexandra Kiadó ellen.

Erről a lapnak Szalai Tímea, a BVOP sajtóiroda osztályvezetője így nyilatkozott. "A büntetés-végrehajtási szervezet minden, a hatályos jogszabályok által biztosított eszközt igénybe vesz és a jövőben is igénybe fog venni, amennyiben úgy ítéli meg, hogy személyhez fűződő jogait – különösen jó hírnevét – megsértették. A jelen üggyel kapcsolatban a büntetés-végrehajtás a jövőben kizárólag az arra hatáskörrel rendelkező hatóságok előtt fejti ki álláspontját."

Stohl nem akart nyilatkozni a Borsnak, Szalai Vivien pedig mindössze annyit mondott, minden hangfelvétele megvan, minden kérdésnek áll elébe a jövőben.