Ezen a szerdán is hátat fordíthatunk a betondzsunglnek, szerencsére a minőségből nem ad alább az RTL Klub. Kiderülhet, mit kezd András Marcsival, kit választ Bence, de ami a legfontosabb, hogy mit lép Tomi gazda arra a hihetetlen catfighttal, ami körülötte alakult.

Első állomás Tiszajenő, aki harcos hangulatú rockzenére aratott egy jót, a két nőjének pedig kiadta a feladatot: kaját kell csinálni, és el kell menniük vásárolni. Persze igazi férfi Szilveszter, ezért otthagyott pénzt az asztalon a lecsóra.

Már lépünk is Beleznára Tomihoz, aki elvitte Katit csónakázni. Panaszkodik kicsit, hogy nincs ideje semmire, de ha lenne párja, akkor azzal mindent lehetne csinálni, akár még színházba és moziba is menni. Utána ő is érdeklődik Kati fél évig tartó házasságáról, ráadásul olyan hangnemben, hogy most már tényleg összekeverhetnénk Alekosszal. “Szeretnéd ha melléd ülnék? - Nem” – küldték el Tomit, akli még puszit sem adhatott. Vastag falak ezek, a többiek bezzeg percek alatt eljutottak ide! Tomi be is vallja, hogy még nem is találkozott ilyen lánnyal. Később még egyszer találkoznak, és itt is az első dráma: Katika elpityeredik, mert bár Tomi őt akarja választani, de a nő nem biztos magában, mert nem tudja, hogy szerelmes lesz-e. Tomi megnyugtatta, mert ő nehezen nyílik meg, de szépen, mint a rózsa.

Szilveszterékhez térünk vissza másnap, ahol Vikivel indítanak is egy motorozással. A versenymotorral egyenesen a helyi búcsú felé veszik az irányukat, ahol ő akkora úr, hogy a lány azt csinál, amit akar. Sőt, annyira törődött vele, hogy dodzsemeztek is egyet, amitől természetesen el is lágyult a feleségjelölt. Ezek után Szilveszter az érzelmekről érdeklődött, és pozitív választ kapott: nehéz lenne, de működhetne a kapcsolat Viki és közte! A gazda még hozzáteszi, hogy van köztük valami már.

Végre ismét láthattuk Bencét is, aki a szívének egy újabb apró zugát mutatta meg Dorinának, ami egy olyan stég, ahova ő soha nem visz senkit. Láthatóan egy hullámhosszon voltak, sőt, Bence is elkezdte érezni, hogy akarja őt. Dorina ezek után puszit akar, amit a férfi viszont nagyon nem szeretne valamiért. Gyanúnk szerint a nő kicsit részeg volt, mert már csak a “Bence, dugj már meg” felkiáltás hiányzott az eszköztárából. Talán ezért mentek inkább haza.

A részben méltatlanul keveset szereplő András gazdához, illetve az ő nagy lelkéhez utazunk. Ez utóbbinak Marika a neve, aki egy tál palacsinta mellett beszélte ki Andrást, mivel a férfi tőle vár eligazítást. Azt, hogy András miért nem Marikával van együtt, mi nem értjük sajnos. Marika elmondja Marcsiról, hogy szexben nagyon szenvedélyes, ami alapján nagyon izgalmas volt a palacsintázás, de ő mégis Orsi felé fordította, mert ő is szerelmes.

András útbaigazítása után jön a nagy változás: Lilu elmegy Bence gazdához tanácsot osztani, hiszen ő azonnal ki akarja választani, melyik nővel kezd komoly kapcsolatot. Dorina szerint ő fog befutni, ráadásul ő is szerelmes, és ott akar élni a tanyán! Ellenfele, Melinda is akarja a dolgot, de ő bizonytalan a verseny végkimenetelében.

András közben megfogadta Marika tanácsát, és Orsival ment lovagolni. A nő itt megkérdezi, hogy nem zavarja-e majd a férfit, ha elmegy manikűröshöz. Szerencsére ez nem lesz akadály, sőt, Andrást is érdekli a városi lét, ezért együtt fognak járni manikűröshöz. András végül ott lyukadt ki, hogy nem tud választani, ez a helyzet pedig kísértetiesen emlékeztet arra, ami Marika tanácsai előtt állt fenn.

Na de kinek törik össze a szíve Bencénél? Na erről hittük azt, hogy már úgyis csak jövő héten derül ki, de a nagyszabású műsort az eddigiekhez képest kibővítette 55 percesre, így méginkább beleláthatunk, mi megy végbe a gazdák lelkében. Először a lányokéba nyerünk még egyszer bepillantást, mindketten nagyon sokat csalódtak már, de most boldogok akarnak lenni. “Az összes világ össze fog bennem dőlni, hogyha úgy dönt, hogy nem azt szeretné, hogy éljek itt vele” – avatta be a nézőket félelmeibe Dorina. Nos, össze is dőlhet, mert Bence a 21 éves Melindát választotta, hogy aztán jó ízléssel a kiboruló felesleges harmadik előtt smacizzanak egyet az asztalnál, ezzel összehozva a magyar tévétörténelem talán legmegalázóbb szituációját. Dorina is érezte ezt, ezért visszaadja Bencének az ajándék-karkötőt, és közli Bencével, hogy nem akar magyarázkodást. “Jó, szia” – köszönt el meghatóan Bence, hogy aztán felajánlja új nőjének, hogy menjenek el Velencébe. A jövő heti előzetes alapján ráadásul el is mennek, nekünk pedig már előre remeg a térdünk a kérdés hallatán: vajon mit fog csinálni Bence és Melinda Velencében?