A Stáb a tanyán ötödik része újabb fergeteges izgalmakat tartogat: bár azt még mindig nem tudjuk, miért akar trágyából pénzt szerezni Sanyóca és Eckü, de az ehhez elengedhetetlenül fontos szamár megvételéről nem tettek le, ezért erkölcsösen egy helyi figuránál otthagyták letétbe a Gyula bától kapott motort és majdnem minden ruhájukat azzal, hogy majd hozzák a pénzt.

Miközben két hősünk egy szamár társaságában parádézik Mátranovákon, Fluor, Odett és Iszak Eszter feladatot kap: lószarral kell betömködniük a pajtában keletkezett réseket, amitől ismét tanulhattunk egy kicsit a vidéki életről: a lótrágyában van fűrost, az pedig nagyon jól tapad, ezért kell azzal csinálni. Itt fogalmazta meg Iszak Eszter a paradigmaváltó kérdést: “De akkor miért nem fűrostot használnak?” Fluor Tomi a szerződésébe foglaltak szerint most sem akar hozzányúlni a ganéhoz, amiért Iszak jól meg is jegyzi, hogy nem is igazi férfi, Odett pedig csak húzódó szájjal közli, hogy nem az ő típusa ez a fajta teszetoszaság, sőt idióta, infantilis és idegtépő figura ez a Tamás. “Híve vagyok a csapatmunkának, de ha nincs kedvem, akkor nem nyomom meg annyira. Viszont azt nem szeretem, ha másiknak nincs kedve, úgyhogy cseszegetem őket” – fejtette ki az ügyben a munka hőse Fluor.

A másik szálon Eckü és Sanyóca rájött, hogy ennek a pénzkeresős ötletnek annyira nincs értelme, viszont hangsúlyozottan spontán kitalálták, hogy szerveznek egy bulit a helyi községházában, ahol senki nem ütközik meg rajta igazán, hogy két alsóneműben tántorgó férfi beszél valamit egy koncertről és hogy kitermelik a bérleti díjat a belépőkről, pár szempillantás alatt megkapják a szerződést, hogy az eddigi 90 ezres tartozásukból rögtön 110 legyen, ugyanis annyi az a bizonyos bérleti díj. Mi csak arra tudunk következtetni ebből, hogy Mátranovákon annyira sokan néznik a VIVA-t, hogy felismerték őket, mindenesetre a történelem leglazább koncertszervezését láthattuk.
Az izgalmas kérdésre, hogy a hancuccot honnan szerzik kicsit később kapunk választ, mivel először Fluor Tomi meséli el, hogy ő már látta Tereskova híres illatos pináját , és azóta furán érzi magát, ha találkoznak. Ez a beszélgetés csúcsosodik ki ott, hogy Iszak Eszter esetleges vetkőzéséről beszélgetnek, és hát van remény: Iszak számára létezik az az összeg, amiért ledobná a ruháit, és bár konkrét számokról nem volt szó, annyit elárul, hogy az nem emberi.
Ezt a nagyívű beszélgetést szakította meg Eckü és Sanyóca visszatérése a szamárral, ami kiakasztotta a két lányt, mert ők nem szeretnek tartozni.

A koncert szervezésére persze igent mondanak, és mivel valami nagyon nagy vadállatokat akarnak segítségül hívni ezért a leginkább kurvás-faszos-piás koncertjeiről elhíresült Soerii & Pooleket szervezik be. Illetve szerveznék, mert itt a vég: lemerült Fluor Tomi telefonja! Most már aztán tényleg töltőt kell szerezni, hiszen soha nem volt ennyire aktuális az ügy. Ezért ki van adva a feladat: a férfi részleg elmegy trágyát eladni (????), Iszak előadja az esetlen nőt Gyula bának, akinek segítenie kell fát vágni, Odett pedig kinyitja a ládát, amiben az elkobzott töltők vannak.
Ebből egyedül Iszak része jön össze maradéktalanul, mivel Fluorék fantasztikus ajánlatát mindenki leszarja, pedig még egy ártatlan távolsági buszsofőrt is inzultáltak egy zsáknyival, Odett pedig bár kinyitja a ládát, de abban egyáltalán nincsenek töltők.

Így tehát kérdés, hogy honnan lesz pénz és töltő, de legalább a hatodik rész traileréből kiderül, hogy Gyula bának már nagyon tele van a töke a rakoncátlan celebekkel, ezért nagyon be fog keményíteni. Mi ostorcsapásokban reménykedünk, de sajnos az a gyanúnk, hogy ez is valami tyúkfogdosásban fog kimerülni.