Bár börtönbe nem kell mennie, öt évig viszont volt csaja közelébe sem mehet a Helyszínelők című sorozat Warrick Brownja, Gary Dourdan, írja a TMZ. Dourdant 2011 novemberében tartóztatták le kaliforniai otthonában, miután egy veszekedés során eltörte excsaja orrát. Miután vállalta, hogy nem ad be viszont keresetet, nem kell börtönbe vonulnia, de a bíróság öt év próbaidőre bocsátotta, valamint ötéves távoltartási végzést hozott ellene, illetve egy 52 hetes indulatkezelési tréningre is el kell járnia, ahol megtanulja egészségesen levezetni agresszivitását. A színésznek korábbi drogproblémái miatt állítólag elvonóra is be kell vonulnia a közeljövőben. Dourdan és volt csaja erőszakos természetéről már korábban is érkeztek hírek, aztán kiderült, hogy valójában csak a túl hangos szex hívei.