horoszkóp

Meghalt a realityben fogyó 310 kilós nő

2012.12.06. 16:30

A hatgyerekes, 40 éves Dominique Lanoise súlyvesztését és halálát a TLC dokumentálta: a floridai nő két évtizeden keresztül szinte a háza rabja volt, lányai látták el, nem tudott mozogni. Mikor rászánta magát, hogy orvosi segítséget kérjen, 2011-ben, a szakemberek úgy jósolták, már csak egy éve lehet hátra – írja a Daily Mail.

Lanoise 16 évesen kezdett hízni, első lánya születése után. Az évek során 272 kilóra hízott, és mivel nem talált már ruhát magának, lepedőkbe csavarva tengődött az ágyán. Akkor keltette fel a sajtó figyelmét, amikor 2010-ben a haiti földrengés után nem tudták hazaszállítani Floridába, mert túl súlyos volt. Végül egy katonai teherszállító gép bírta hazarepíteni. 2011-ben kezdett orvosi felügyelettel diétázni, 226 kilóra fogyott 10 hónap alatt, de 4 hónap alatt visszahízott 283 kilóra, majd még tovább, 310 kilóra. Veszélyes túlsúlya ellenére a TLC kamerái előtt kapott gyomorgyűrűt, és el is kezdett fogyni, de 9 héttel a műtét után, 2012 márciusában meghalt. A halál pontos okát meg nem sikerült kideríteni.