Úgy tűnik, gyorsan véget ért Demi Moore románca a 26 éves műkereskedővel, Vito Schnabellel – írja az EntertainmentWise. Ennek oka Moore egyik, Schnabel szerint menthetetlen produkciója volt. A színésznő ugyanis elutazott az Art Basel nevű eseményre Miamiba, hogy lássa hapsiját, aki azonban nem örült neki, hogy emiatt extra médiafigyelem összpontosult rá.

"Vito nagyon keményen dolgozott azon, hogy komolyan vegyék a műkereskedelemben, és nem akarja, hogy olyannak lássák, mint aki celebekkel randizik" – mondta egy bennfentes a New York Postnak. Schnabel karrierjének őszerinte nem tehetett jót, hogy a nagy műgyűjtők azt látják, hogy az egyik műkereskedőhöz odarepül partizni a celebnője. Ráadásul az utóbbi időben Moore részt vett pár kemény partin (pl. Lenny Kravitzcel), ami nem emelte személyes fényét. Az is csak röhejessé tette, hogy aznap egy miami-i Chanel-partin direkt a fotósok kedvéért bohócot csinált magából pár táncmozdulattal.

Moore igen mélyre került, amikor cirka egy éve szakítottak Ashton Kutcherrel, még a rehabot is megjárta. Az 50 éves színésznő Naomi Cambell egyik partiján jött össze 24 évvel fiatalabb toyboyával. Most végre úgy tűnt, összeszedheti magát, de mégsem lett így, sőt a mostani szakítása után újra belevetette magát az éjszakába.