December 13-án megszületett Marisa Miller fia, Gavin Lee Guess. A modell természetesen nagyon örül annak, hogy anya lett. Miller és gyermekének apja, Griffin Guess 2006-ban házasodott össze, és idén júniusban jelentették be, hogy végre szülők lesznek, majd egy hónappal később a gyermek nevét is elárulták. A világ egyik legszexisebb nőjének tartott modell terhessége alatt azt mondta, nem foglalkozik a súlyával, sokkal fontosabb számára az egészség. Persze ő sem bírta ki, hogy ne meztelenkedjen egy kicsit, az ő esetében a Allure magazin volt az a szerencsés, amely leközölhette a képeket csupasz hasáról. Persze készült már róla korábban is hasonlóan merész fotó, csak akkor éppen nem volt várandós.