Bár kezét már megkérték, és eddig úgy volt, hogy a házasságot tervezi Keleti Györgyi és pasija, Nyikolaj, most úgy nyilatkozott a Borsnak, hogy harmadjára már nem akar férjhez menni.

A napilap információi szerint a modell tudatosan tartja távol magától a médiát, bár hamarosan megjelenik a könyve. „A Stohl-könyv körül kialakult botrány miatt csúszik, hiszen ugyanaz a kiadó, a szerző. De jobb is így, a témája nem a karácsonyfa alá való. Olyan dolgokról is szó lesz, ami másokkal is előfordult már, de soha és senki nem beszélt még róla, én fogok” – mondta a harmincnyolc éves modell, aki nehezen viseli a korát. „Novemberben, a születésnapomon inkább lettem volna huszonnyolc. Nehezen fogadom el a koromat, pláne az öregedést. A párom szerencsére sokat segít, tény és való, nagyon jól megvagyunk. Ő egy materiális, kemény üzletember, én egy negyvenhat kilós szeretetgombóc. Ő keményebbre akar nevelni, én lágyabbá őt – mondta Keleti, aki a napilap szerint már orvosnál is járt egy lehetséges terhesség miatt. „Minden rendben, úgyhogy ha minden jól megy, rövidesen átélhetem a csodát. Esküvőt ugyanakkor nem tervezünk, már kétszer voltam férjnél, nem ragaszkodom hozzá. Nyikolaj még nem volt házas, így egyszer, ha nagyon akarjuk, lesz esküvő. Amióta ismerem, nem értem, hogy választottam én az előző férjeimet.”