Tom Cruise-t még 2009-ben perelte be egy Michael Davis Sapir nevű szerkesztő, azzal vádolta a színészt, hogy korábban lehallgatta a telefonbeszélgetéseit, és így jutott előnyhöz egy még 2001-es perben, amikor Sapirt perelte be Cruise, mert a szerkesztő azt állította, videóval tudja bizonyítani, hogy Tom Cruise meleg. A tárgyalás kicsit lassan halad, most először tett tanúvallomást Cruise az ügyben. Sapir azt álíltja, hogy Cruise ügyvédjével egyetértésben megbízta Anthony Pellicanót, hogy hallgassa le a szerkesztőt. Pellicano azóta már börtönben ül, pontosan azért, mert kiderült, illegálisan hallgatott le egy csomó embert. Cruise a bíróságon mindent tagadott, azt mondta, ő nem csinált semmi rosszat – írja a Radar Online. A szerkesztő azt is állította, hogy Cruise többször felbérelte a már azóta elítélt magánnyomozót, például akkor is, amikor vált Nicole Kidmantől, hogy így jusson információkhoz Kidman és stábja válóperes stratégiáiról.