A nemrég nagyrészt ismeretlen körülmények között szétment Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán annyira jól hozza a békés szülő figuráját, hogy még a közeli barátoknak is alig tűnik fel, hogy már nincsenek együtt. A közös gyerekük Zora, és Szinetár fia, Dóra miatt például együtt is töltik az ünnepeket. "Ha nem olvastuk volna azt az interjút, amiben bejelentették a válásukat, el sem hinnénk, hogy probléma van köztük. Még a közös fellépéseik is jó hangulatban telnek. Most értek haza egy hosszabb erdélyi turnéról, ahol végig egy szobában aludtak. Jól érezték magukat együtt, még a karácsonyi ajándékokat is megvették a gyerekeknek" – mondta a Borsnak egy nagyon jól értesült forrás, aki szerint a két ünnep között szinte minden idejüket együtt fogják tölteni.