Szövetséges szárazföldi alakulat került bajba valahol az afgán hegyek között, ezért légi támogatást küldtek. Az október óta Afganisztánban szolgáló Harry herceg Apache helikoptere is felszállt a Sun szerint, és gyakorlatilag ő ölte meg a tálibok egyik helyi parancsnokát Hellfire rakétákkal és géppuskával. A Daily Mail azt írja, ez volt az első alkalom, hogy Harry megölt valakit a hadszíntéren.

Harry Walesnek – ahogy a hadseregben nevezik – valóban komoly szerepe lehetett a parancsnok likvidálásában, ugyanis mint segédpilóta, ő felel a missziók irányításáért, a tüzelését, a navigációért a "repülő tanknak" is nevezett helikopteren. A brit honvédelmi minisztérium nem kívánta kommentálni az értesüléseket, ami érthető annak fényében, hogy a Talibán mozgalom többször halállal fenyegette Harryt. A herceg 2008-ban szolgált először Afganisztánban, idén októberben kezdte meg második szolgálatát, miután februárban kiképezték az Apache vezetésére.

Harry a karácsonyt amúgy a többi katonával tölti majd a Camp Bastion nevű táborban, a királyi családdal majd Skype-on lép kapcsolatba - teszi hozzá a Daily Mail.