"Tavasszal esküvő, utána jöhet a családalapítás!" – mondta a Vasárnapi Blikknek adott interjúban Pataki Zita, az RTL Klub időjósa. Pataki tavaly nyáron lépett ki egy párkapcsolatból, jelenlegi párjával egy barátnője ismertette össze. Három hónap együttjárás után jegyezte el a férfi az időjóst a ferihegyi reptéren. "Szinte soha nem néz tévét, rám sem emlékezett. Amikor a barátnőm mondta neki, hogy ismert vagyok, rákeresett a nevemre a neten" – magyarázta el, hogy nem az ismertségére bukott Attila.

Pataki egy héttel megismerkedésük után már levelet írt édesanyjának, hogy megtalálta a férjét. Ezt a levelet azóta bekereteztették. A vőlegényével jól elvannak, "nincsenek játszmák, nagyon jól kifejezi magát. Összetartó családból származik, nagyon jó közöttük lenni." A tavaszi esküvő helyszínéről elmondta, hogy a Mátra és Székesfehérvár között morfondíroznak, de közben már telket is vásároltak maguknak. Pataki eközben cégeknél is tart tanfolyamokat, és már a sokadik diplomáját fogja megszerezni, ezúttal pszichológiából.