Szóval a Stáb a tanyán előző része ott zárult le, hogy végre elkezdődött a vérengzés és disznót vágnak a szereplők, kivéve a társaság állatbarátabbik felét. Ebbe zavar bele a leginkább faszos-kurvás dalairól ismert Soerii & Poolek sponánnak kevéssé tűnő érkezése, akik egy órára akarnak elkérni mindenkit, hogy felvegyék a dalt, ami köré elvileg az egész műsor épült. Gyula bá belemegy, ha együtt mossák le a vért a disznóról, amiben végülis megint csak Odett nem vesz részt. “Nekem ezt nem kell csinálnom, nekem ez nem feladatom. Már így is eleget csináltam azzal, hogy itt vagyok” – mondta a tőle már megszokott szimpatikus stílusban.

A Soerii & Pooleknek az a feladata, hogy zenét írjanak az aktuális stábdalhoz, amit már egy ideje rendszeresen hallhat felbukkanni az a VIVA-n, aki még néz zenetévéket. A sebesség elég jó, bár már megint gyanús, hogy a Holnap a máét még akkor sem azon a pink gyerekszintin írták meg, amit nyomkodnak a kamerák előtt, ha első hallásra ki is lehetne hallani a butus végeredményből.
Közben kiderül, hogy a mátranováki nagy bulira fénytechnikát is tudnak intézni, amit persze Eckü intéz el úgy, hogy majd ledolgozzák a költségeket. A halott disznó körül segédkező két helyi mondjuk elfogadta volna cserébe Iszak Esztert és Odettet is, de a rapper példás éleslátással váalsztotta a melót: “A lányokkal nem sokra mennétek, úgyhogy melózunk érte” - zárta le az egyezkedést. Valamit érezhettek ebből a nők is, ugyanis némi ellenségeskedéssel, de legalább egy hurkatöltésre hajlandók voltak.

A rövid szünet után már vége is a disznóvágás okozta sokknak, Odettet nagy nehezen sikerült rávenni, hogy legalább az egyik vicceskedő koreográfiában vegyen részt, ez pedig a lassított verekedés volt. “Kezdek rájönni, hogy ez nem rossz” - mondta a rakenrol énjét hirtelen megtaláló Odett. A showt mégis Eckü csinálja, aki sztriptízt ad elő, kellőképpen megmutatva bocis alsóneműjét, hogy a pöcsét markolászva odamenjen Iszakhoz, és felszólítsa, hogy szemezzen vele. Mivel a Hősök rappere az ügyeletes dilimester, ezért nyilván ő kerül abba a szomorú helyzetbe, hogy a hasmenéséből külön sztori kerekedik ki, amihez a készítők nem győztek vicces finghangokat válogatni, ezzel a közjátékkal pedig végülis méltó módon le is zárult az év utolsó Stábja.