A Bors információi szerint a Voice két énekese, a már kiesett Solt Klaudia és Quan egy párt alkotnak. A vietnami származású fiút a lány karácsonykor mutatta be otthon, és állítólag amiatt sincs feszültség, hogy pont Quan ejtette őt ki a versenyből. "Nagyon tetszik az is, ahogy öltözködik. Szeretem benne, hogy nagyon laza srác, de amikor kell, komoly dolgokról is el lehet vele beszélgetni. Nagyon közel kerültünk egymáshoz, de hogy mi lesz ebbôl, nem tudjuk" - mondta a lapnak Solt, míg az énekes hozzátette, hihetetlen összhang van közöttük, mindennap találkoznak, és egyelőre nagyon jól működnek együtt.