horoszkóp

Múzeumot nyitna Szenes Andrea

2013.01.14. 08:21

A 86 éves korában elhunyt Szenes Iván lánya, Szenes Andrea ismerősei unszolása ellenére sem hajlandó felújítani apja Rezső téri házát – írja a Blikk. Szenesnek nagyon fontos, hogy ezek közt a falak között születtek például Hofi Géza slágerei is. "Amióta tudom, hogy semmin sem akarok változtatni, egyre többször foglalkoztat a könnyűzenei múzeum gondolata" – mondta az 50 éves nő, aki a barátainak már tartott is egy kis tárlatvezetést, és szerinte természetesen el voltak ragadtatva. "Még sokat kell tennem azért, hogy minden érdekesség méltó helyére kerüljön. Például apám sok messzelátója, amelyektől mindig azt mondta, közelebb hozzák a boldogságot" – avatta be a világot a jövőbeli múzeum felhozatalába Szenes, akiről egyébként nagyon úgy tűnik, egyáltalán nem tud elszakadni apja emlékétől, hiszen néha még a kedvenc nyakkendőjét is hordja, és amióta az egykori dolgozószobájában intézi ügyeit, dalokat is elkezdett írni.