horoszkóp

VV Fecó segélyt akar

2013.01.14. 07:40

VV Fecó számlákra költötte utolsó 30000 forintját, amitől annyira szegény lett, hogy elmondása szerint már ételre sem futja – írja a Blikk. A VV5 egykori játékosa még mindig azt a valamivel több, mint százezer forintot várja, amit másfél hónapos angliai munkájával keresett, de ezt már régóta nem fizetik ki neki, de mivel itthon nincs munkája, vissza meg nem akar menni, segélyt szeretne. "Gyúrok a segélyre, de nem tudom, mikor kaphatom meg, mert amíg a NAV-nál tartozásaim vannak, addig nem kaphatok. Nemrég fizettem ki a dinnyeárusításért kapott büntetéseme,t ami 150 ezer forint volt, de még mindig tartozom" – mondta  28 éves férfi, aki a vállalkozói igazolványát is visszaadta már. Fecó közben ügyvédet is akar, hogy valahogy behajtsa Londonban keresett pénzét, mert az legalább rövid időre segítene, például nem raknák ki őket az albérletből. A csodásan indult Győzikével közös énekesi pályára sem építhet már, mert idő közben összeveszett a nagy páros.