horoszkóp

Schobert Norbertet megint feljelentették

2013.01.15. 07:58

Míg a fitneszguru a kórházban feküdt, ismét feljelentették - írta a Bors. Schobert Norbertet most azzal támadják, hogy termékei nem szénhidrátszegények, és nem segítenek a cukorbetegség megelőzésében. "Éppen akkor történt a feljelentés, amikor az intenzíven haldokoltam, a hivatalos papírt pedig akkor kaptam kézhez, amikor kijöttem a kórházból. Ha meghalok, a temetésem szervezése mellett még ez az ügy is Réka nyakába szakad" - panaszolta Schobert a lapnak. Az illetékes hatóság már vizsgálódik az ügyben, de a fitneszguru azt nem árulta el, hogy pontosan melyik. A celeb szerint egyébként a versenytársai hozzák őt mindig ilyen kellemetlen helyzetbe, pedig mint mondta, ezzel az egész piac megítélését rombolják.

A Gazdasági Versenyhivatal korábban büntette Schobertet, mivel a forgalmazott péksüteményekről valótlanul azt állította, hogy azok fogyasztanak vagy épp szénhidrátmentes lisztből készültek. Akkor 3 millió forintot kellett perkálnia.