horoszkóp

5 millióra perli Hajdú cégét Komár exe

2013.01.16. 07:45

Jó hírneve megsértése miatt indított pert Komár László exfelesége - írja a Blikk. Az októberben elhunyt énekes volt felesége azért indított pert, mert a 2011. február 6-án Komár dögkeselyűhöz hasonlította a feleségét, akivel épp válófélben voltak. A válást végül kimondták, az ex viszont pert indított a Frizbi Entertainment Kft. ellen.

A volt feleség ügyvédje dr. Landes Judit is megszólalt az ügyben. "Aki megnézi a Frizbi azon adásait, amelyekben a pert indítóról nyilatkoztak, az tökéletesen érteni fogja, miért került sor a perindításra."

Mester Csaba, Hajdú és cégének közös ügyvédje arról beszélt, hogy a felperes a peren kívüli megegyezést szorgalmazta, de ebbe Hajdú Péter nem ment bele. Az első tárgyalásra októberben került sor, a következőn hallgatták volna meg Komár Lászlót, de ő eközben elhalálozott.

"A következő tárgyaláson tanúkkal fogjuk bizonyítani, hogy Komár László igazat mondott" -nyilatkozta Mester Csaba, aki hozzátette, hogy a felperes ötmillió forintos kártérítést kér a műsorgyártótól.
Koltay Tamás, a TV2 szóvivője megerősítette, hogy a volt feleség a tévécsatornát is beperelte.

Komár és exe rossz viszonyát mutatja, hogy halála előtt nem sokkal az énekest 8 hónapra ítélték garázdaságért, mivel kiszúrta volt felesége kocsijának a kerekét. Ha ez nem lenne elég, a negyedik feleség a vagyonmegosztást is megtámadta a bíróságon.