"A második fiunk születésével  teljes lett a családunk. Nehéz szavakkal kifejezni, mit is érzünk most, elönt minket a boldogság és az izgatottság" – mondta az énekes és férje a Hello magazinnak. Elton John és David Furnish 2005-ben házasodott össze, második fiukat ugyanaz a béranya szülte, aki két évvel ezelőtt Zachary nevű első fiukat. Második fiuk, Elijah Joseph január 11-én, pénteken született Kailforniában. Az első fiuk születése után elmondták, hogy biztosan szeretnének még egy gyereket, novemberben már felröppent a pletyka, hogy már úton is van a következő gyerek. Akkor egy névtelen megszólaló azt nyilatkozta, tudomása szerint a béranyát szinte testvérükként szeretik. Az énekes az első gyereke születésekor elmondta, nagyon nehéz gyerekkora volt, hogy anya nélkül kellett felnőnie, hogy része volt a gúnyban, amit ezért kapott az iskolában.

Kaliforniában a legelfogadottabb, hogy meleg párok béranyáktól vállaljanak gyereket. Arra is lehetőség van, hogy az anyakönyvi kivonatba az azonos nemű szülők neve kerüljön be. Az államban megengedett az is, hogy két férfi spermáját összekeverve termékenyítsék meg mesterségesen a béranyát – ez az eljárás tiltott az Egyesült Királyságban.