A hónapokig szívével betegeskedő, és több műtéten átesett Schobert Norbert ma reggel adott hírt arról Facebook oldalán, hogy bekerült a SuperTV2 Nagy Duett című műsorába. Egyelőre orvosai engedélyére vár, de a poszt alapján úgy tűnik, ha megkapja azokat, akkor hamarosan láthatjuk, ahogy a fitneszceleb a többi magyar hírességel együtt ugrál majd a színpadon énekelve. "Most már elmondhatom, hogy bekerültem a Nagy Duettbe, de ma végső döntést kell hoznom. Szeretem a zenét, a ritmus, a mozgás az életem és olyan jó lenne szakemberektől tanulni énekelni, kipróbálni magam, de egy orvosi engedélyre várok. Ma kiderül..."

Schobert sűrű hónapokat tudhat maga mögött: Szívbillentyű-rendellenessége miatt októberben megműtötték, majd mivel influenzás lett, megint megműtötték, közvetlenül azután, hogy elhatározta, könyvet ír a szívleállásáról, vagyis arról, amikor gépek tartották életben kerek 40 percig. Aztán nem tűnt annyira optimistának, amikor végrendelkezett, majd kiderült, hogy mégsem húsevő baktérium támadta meg a szívét, aminek egy kis darabját teflonnal pótoltak. Úgy volt, hogy a karácsonyt a kórházban tölti, aztán mégis hazaengedték pár órára, majd januárban, több hónap után sikeresen meggyógyult, amit Caramelnek köszönt meg, végül pedig megtért. Mi már csak a Nagy Duettre tudunk gondolni.