Júliusban még arról voltunk kénytelenek írni, hogy Vastag Tamás 10 kilót felszedett rendszertelen életmódja miatt. De most...! Most megtört a jég, ebből kilencet sikerült leadnia egy szerep kedvéért – írja a Bors vasárnapi száma. A vékonnyá lett Vastagnak ráadásul két hét alatt sikerült a bravúr, hisz mégiscsak Frank Sinatrát játssza a Frank – A hang című RaM Colosseum darabban.

"Két hét alatt mentek le rólam a kilók, részben az intenzív próbafolyamat miatt" – mondta a lapnak az énekes. Hozzátette, mivel Sinatra is vékony testalkatú volt, ő maga se maradhatott testes, ezért konditerembe is elkezdett járni, hogy még több zsírtól megszabaduljon. A csúcs, hogy a próbák alatt, suttyomban, takarásban fekvőtámaszozgat is. "Egyébként nem voltak önértékelési zavaraim, akkor is elégedett voltam magammal, most is az vagyok, de egy-egy szerepért igyekszem mindent megtenni. A barátnőmnek így is, úgy is tetszem, ez a lényeg" – mesélte a sohasem féltékeny, de barátnőjével másfél után még össze sem költözött Vastag.