Hét évvel ezelőtti gázsijának harmadát, vagyis bruttó százezer forintot kap adásonként Hajós András a Heti hetesért - írta a Bors. Az információt maga a celeb erősítette meg, akinek elege van abból, hogy az emberek azt hiszik, csillagászati összeget kaszálnak a megmondóemberek a műsorral, holott neki az évek alatt csak csökkent a fizetése. A nagy változás akkor állt be, amikor a műsort áttették az RTL Klub-ról az RTL II-re.

"Megítélés kérdése, hogy a fizetésünk sok-e vagy kevés, de tudni kell, hogy a szerződésünk szerint nem mehetünk át másik csatornához, s tekintettel arra, hogy politikai témájú a műsor, vannak rendezvények, ahol nem szívesen látnak minket. Sem a Heti Hetes stábja, sem Ónodi György főszerkesztő nem örül annak, hogy én ilyen dolgokról beszélek, de számomra csak egy dolog fontos: az igazság, amit nem is szégyellek" - magyarázta a zenész a lapnak.

Ónodi György a nyilvános panaszra úgy reagált, nem aggódik amiatt, hogy Hajós távozik a Heti hetesből, a fizetés összege pedig a csapatban nem okoz konfliktust, hiszen mindenki ugyanennyit kap a szerepléséért.