"Én ezt nagyon megbántam (...), megbántottam vele nagyon sok embert" – mondta a Fókusz kedd esti adásában VV Veronika, aki a Blikk felvételei szerint pénzért árulta a testét. A kisiklást azzal magyarázta, hogy a Cristofel-ügy (azaz pofozásba torkollt szétválásuk) után "nagyon-nagyon mélypontra kerültem". Ez azt jelentette, hogy olyan körökbe került bele, amilyenekbe nem kellett volna. Ezektől a köröktől az elején sok ajánlatot kapott, eleinte nem fogadta el, de egyre több ajánlat jött, és mivel nem volt pénze, igent mondott egyikre-másikra.

A blikkes történetről azt mondta, hogy "engem fölhívtak, mivel tudták, hogy hivatalosan dolgoztam hosteszként", és elhívták a pókerestre. Erre igent mondott pénzhiánya miatt, de hozzátette, utólag látja, nagyon nagy hülyeséget csinált. VV Veronika az interjúban állította, korábban sohasem élt a testéből: "Én nem foglalkozom ilyesmivel, egyszer-kétszer botlottam meg, ez nem a foglalkozásom". Kiderült az is, hogy "van rendes munkahelyem most, egy exkluzív fehérneműüzletben vagyok értékesítő". A Való világ egykori játékosa végül sírva kért bocsánatot a hírek miatt őt elhagyó barátjától és családjától, és megkérte a médiát, hogy "lépjünk tovább, és rólam ne cikkezgessenek többet".