Mindössze egy gyors, háromnapos forgatásra érkezett kedden Budapestre Antonio Banderas – tudta meg a Velvet egy nevét nem vállaló, a produkcióban dolgozó forrástól. Kiderült, ugyanannak az olasz élelmiszeripari cégnek forgatnak reklámfilmet, aminek tavaly márciusban és júliusban is forgatott a színész. Azt nem tudtuk meg, most hol készítik a kekszreklámot, bár márciusban a mogyoródi Astra-stúdióban folytak a munkálatok.

Forrásunk elmondta még, hogy a háromnapos forgatás mellett Banderasnak nem lesz ideje sajtótájékoztatóra, közönségtalálkozóra, interjúra, a végén egyből repül haza. Rendőri védelmet nem kap, testőrség őrzi lépéseit. Alant az olasz keksznek készített korábbi Banderas-reklámfilmet nézheti meg.