Valami véget ért, valami fáj – idézhetnénk az ismert hazai sanzonénekest, amikor meglátjuk újra és újra Éder "SP" Krisztián Facebook-bejegyzését. Igen, SP visszavonul, és nem tudni, mikor hallhatjuk újra csilingelő, bársonyos hangját, mikor láthatjuk ismét fiatalos, csillogóan üde videoklipjeit, mikor pacsizhatunk le vele egy hamisítatlan alsószenttamási falunapon. Nem szemezgetünk, következzen a megrázó vallomás szóról szóra:

"Ha már a bejelentéseknél tartunk akkor íme egy újabb:

Új zenei anyag megjelenéséig, a zenekar és én visszavonulunk a studioba és semmilyen formában nem vállalunk fellépést. A későbbiekben pedig csak és kizárólag nagyobb szabásu koncerteket fogunk adni teljes zenekari felálással.

A közeljövő többnyire a vizuális munkáimról fog szólni, az egyetemről és az inspiráció szerzésről, útkeresésről, dalszerzésről. Fontosnak találom, hogy ezekre a dolgokra 100%-ban odafigyeljek, hiszen nagyban meghatározzák a jövőmet.

Az elmúlt 5 évben rengeteg mindent elmondtam a dalaimmal, szövegeimmel, amit nem szeretnék ismételni, csak azért, hogy jelen legyek, éppen ezért fontosnak találom hangsúlyozni hogy akkor lesz következő album, amikor úgy érzem, hogy egy újszerü dolgot tudok vele átadni zeneileg és tartalmilag egyaránt.

Az elmúlt 5 év támogatását mindenkinek nagyon köszönöm, remélem, hogy legalább akkora érdeklődés övezi majd az új anyagot, mint az előzőeket.

A Cosmopolitan weboldalán napi rendszerességgel olvashatjátok a bejegyzéseim Február 4.-től, divattal, fotózással kapcsolatos témákban, de néha 1-2 zenei témáju post is fel-fel bukkan majd.

Szép estét kívánok mindenkinek a következő számmal!"