horoszkóp

Facebookon talált rá vér szerinti anyjára

2013.01.31. 14:13

A Facebookon indított keresőhadjáratot egy 21 éves amerikai lány, hogy rátaláljon vér szerinti szüleire. Az eredményre valószínűleg ő maga sem számított, ugyanis három nap alatt megtalálta vér szerinti anyját – írja a Daily Mail.

Jenessaa Simonsnak elege lett a három éve tartó, folyamatosan zsákutcába futó papírmunkából, ezért vasárnap feltöltött fel egy képet a Facebookra, amin egy nagy táblára felírt minden adatot, amit vér szerinti szüleiről tud: születési dátumukat, a kórház nevét, ahol megszületett, és a nevét, amit szülei szándékoztak adni neki. A képet utána több mint 135 ezren osztották meg, sokan üzenetet küldtek a lánynak különböző adoptálási oldalak linkjeivel, vagy csak azért, hogy szerencsét kívánjanak.

fb

"Azt hittem pár barátom majd megosztja, de erre az összefogásra egyáltalán nem számítottam. Elképesztő az egész” – mondta Simons, aki egyébként házas és egy kisgyerek édesanyja. Aztán a semmiből jelentkezett egy nő, édesanyjának egykori gimnáziumi osztálytársa, aki tudta, hogy Simons császármetszéssel jött a világra, sőt, még fotói is voltak a lány gyerekkoráról. „Küldött nekem pár képet még baba koromból, amiket az anyám adott neki. Még az apámról is volt információja” – mondta Simons, aki meglepően jól kezelte a helyzetet. „Nagyon várom, hogy találkozzak az anyámmal, remélem olyan lánya vagyok, amilyet mindig is elképzelt magának.”