horoszkóp

Bohócok lepték el a brit templomot

2013.02.05. 11:14

Február első vasárnapján rendezik meg az év talán legszokatlanabb istentiszteletét Angliában, ilyenkor ugyanis a brit bohócközösség együttesen vonul templomba, hogy megemlékezhessenek a leghíresebb elődjükről, Joseph Grimaldiról – írja az NBC. A bohócok első megemlékezését 1946-ban tartották, innentől kezdve pedig hamar hagyománnyá vált a dolog, bár a munkaruhájuknak számító jelmezben hivatalosan csak 1967-től jelenhettek meg. A mai procedúra szerint az imádságok lezajlása után a bohócok nekiállnak szórakoztatni a közösséget: tortát visznek, és nemcsak a gyerekekkel, de a felnőttekkel is leállnak mókázni. Az idei rendezvényen a papnak és rendőrnek öltözött bohócoktól kezdve minden volt, az angolok pedig kifejezetten szeretik ezt az eseményt, mert szerintük így sokkal jobb hangulatban telik a mise, mint általában szokott.