Kocsis Tibor, az X-Faktor győztese is fellépett volna Malek Andrea szombati koncertjén, ám csatornája két nappal a koncert előtt közölte: nem állhat színpadra a The Voice mentorával. A Bors csütörtökön készített interjút Malekkal, aki akkor még azt mondta, remek, hogy véget értek a tehetségkutatók, mert így végre bárhol felléphetnek a zenészek. Hangsúlyozta, koncertje az örömzenélésről szól, és nagyon boldog, hogy a TV2 és az RTL Klub tehetségei egy színpadon állhatnak.

   IMG 8914

A cikket aztán elküldte a lap visszaigazolásra Maleknak, aki válaszban közölte: nem lesz jó így, mert ugyan Kocsis Tibor rámondta az áment a fellépésre, az RTL Klub nem engedi el. A Bors úgy tudja, a letiltás annak köszönhető, hogy Malek koncertjét a TV2 hirdette, ahol egyébként állítólag szintén nem voltak elragadtatva attól, hogy az énekesnő a konkurencia arcával lép fel. Malek a lap kérdésére ezt nem erősítette meg, de azt elmondta, hogy bár tényleg nagy lehetőséget kaptak a csatornáktól, a rivalizálást sosem fogja megérteni. "Nem akarunk magunkra venni felcímkézett pólókat, csak énekeltünk volna egy jót." Kocsis Tibort a lap nem érte el, de menedzserét, Schiwert-Takács Lászlót, aki az X-Faktor kreatív producere volt, igen. Schiwert-Takács azt mondta, a művészet legnagyobb tiszteletben tartása mellett ez szimplán üzleti döntés, "a Rolex és a Timex sem egy vitrinben kínálja az óráit", jegyezte meg.