Hajdú Pétert néhány hete felhívta egy férfi azzal, hogy bérgyilkos, és rengeteg mesélnivalója lenne – írja a Bors. A műsorvezető elmondása szerint a férfi okvetlenül a Frizbiben szeretett volna szerepelni, és kizárólag Hajdúnak elmondani, hogyan ölt meg jó sok embert. A stúdióba bemenni azonban nem volt hajlandó, így hát Hajdú értesítette a rendőröket, és azt tette, amit minden bizonytalan ember az ókori görögök óta: összehívott egy értekezletet.

Reagáljon szmájlival!

A rendőrök kihallgatták a műsorvezetőt, aki egyébként hitelesnek találta a történetet, mert a telefonáló kommandós szakkifejezéseket használt, takarítónak nevezte magát, és egy délszláv háborús bűnös ellen elkövetett merényletéről is sztorizott.

Azóta körülbelül három hét telt el. A rendőrség megtalálta az illetőt, akiről kiderült, priusza nincs, pszichés zavara azonban igen.