A Nagy Duett második élő adása előtt meghibásodott a Liptai füleséhez tartozó kontrollmonitor, nem hallotta a vezérlő utasításait, ám a technikusok hiába próbálták meg helyrehozni a hibát, nem jártak sikerrel. A műsorvezető meg kiakadt, írja a Bors. A kezdés előtt pár perccel Liptai kirántotta a fülesét, leviharzott a színpadról, majd lendített egy erőset a mikrofonon, a Bors szerint úgy tűnt, földhöz is vágja, de végül visszafogta magát. A műsor hivatalos bemelegítője, a The Voice-t is megjárt Bűdi Szilárd azzal próbálta elütni a jelenetet, hogy hát, ez az élő adás varázsa, ilyet biztosan nem látnak azok, akik a tévéből követik a műsort. A rokkantkártyás ügye miatt első fokon egymillió forintra ítélt Liptait a lap nem érte el, A Nagy Duett producere, Illés Gabriella pedig azt mondta, a kontrollmonitor meghibásodása a műsorkészítők rémálma. "Olyan ez a műsorvezetők vonatkozásában, mint a vakrepülés. Érthető, hogy pár pillanatig az egyébként fegyelmezett Claudia számára is feszültséget okozott a nem várt malőr. A kontrollmonitor hibásodott meg, így Clau akarva-akaratlan kivívta a kollégái elismerését, hiszen profizmusának köszönhetően a nézők semmit nem észleltek a fennakadásból."