horoszkóp

Légcsőmetszést is végrehajtottak Cipőn

2013.02.22. 07:29

A kardiológiai osztályról a központi intenzív osztályra vitték át a kómába esett zenészt, akin életmentő műtétet is végrehajtottak, írja a Bors. A lap információi szerint a Republic énekesének azért kellett átesnie a légcsőmetszésen még szerdán, hogy javítsanak az állapotán, biztosítsák a szervezete oxigénellátását – magyarázta a lapnak a zenész menedzsere, hozzátéve: Cipő kezelőorvosa, a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjának igazgatója, dr. Merkely Béla pénteken tart konzíliumot arról, hogyan kezeljék, milyen beavatkozásokat végezzenek az énekesen. Bódi László Cipő február 15-én került kórházba, miután hirtelen leállt a szíve. A mentők kiérkezéséig laikusok, és a szervezetébe négy évvel ezelőtt behelyezett speciális ICD pacemaker (a szívritmus-szabályozó pacemakerként és defibrillátorként is működik) próbálta újraéleszteni, majd a kórházban mélyaltatásba helyezték, írja a Blikk. Az évek óta koszorúér-betegségben szenvedő Cipőt csütörtökön próbálták felébreszteni a mesterséges mélyaltatásból, sikertelenül. A zenész kómába esett.