Még le se nyeltük a vasárnapi vacsora utolsó falatját, de már Liptai Claudia kiabálta a fülünkbe, hogy máris jön A Nagy Duett, és gyorsan kapcsoljunk át, hogy le ne maradjunk az évtized produkciójáról, ahol 16 celeb csinál magából hülyét. Ezen a héten Liptait a vezérigazgató titkárnőjének öltöztették, a fehér blúz alatt kivillanó fekete melltartó biztos sok mindenkinek bejött, ugyanúgy mint a kristályokkal kirakott mikrofon, de még ez sem tudta elterelni a figyelmet arról, hogy vasárnap este a Bonanza Banzai üvölt a fülünkbe tök hamisan. A bőrfétisiszta stylist elképzelései szerint szerencsétlen Szulák Andreának egyrészt Martensben és bőrszoknyában kellett énekelnie, ráadásul valami félreértelmezett okból úgy felállították a haját, mintha a 220-ba nyúlt volna. A háttértáncosok szelíden oldalt felnyírt hajjal emlékeztettek minket fiatalságunkra, és a Bonanzával átszőtt évekre. Nem baj, ez legalább elterelte a figyelmet Papp Gergőről, aki piros bőrkabátban -talán ez volt két hete Szabó Győzőn - próbált úgy csinálni mintha énekelne.

De még pislogni sincs idő, mert a matadornak öltöztetett Lakatos Márk énekli a Besame Mucho-t, ami a felénél átváltott Kistehénre, majd vissza. A poénosnak tervezett számmal a zsűri sem igen tudott mit kezdeni, le is pontozták - magukhoz képest - a párost. Gesztesi és Csézy LGT-vel robbant be, és büszkén figyelhettünk, hogy Gesztesi végre hajlandó volt megmozdulni, és levedlette magáról azt a méla unalmat, ami eddig átlengte a produkcióját. Ehhez vegyék hozzá, hogy fekete, flitterekkel kivarrt trikóban izzadt, amin az állt: Csézy, I love you, amire nyilván az exnej, Frau Liptai be is szólt, ahogy azt a vezérlőből diktálták, máris volt egy kis izgalom.

A villáminterjúból mindenesetre kiderült, hogy a következő páros a Gangnam Style-t fogja előadni, eközben Liptai végig Vietnamról beszélt, miközben a számot emlegette. Na, most vagy mi nem ismerjük a földrajzot vagy ő. A flitteres öltönyben színpadra heverő Gáspár Laci mellett  beugrónak tűnt a háziasszony szerkóban érkező Erdélyi Mónika, akik még egy koreai tanárt is lízingeltek a feladatra. A show persze hatalmas sikert aratott, a közönség őrjöngött, és nagyon jól el humorizált rajta a zsűri, na persze csak finoman, mert a celebeknek lelkük van. A hármas, akit zsűrinek neveznek mindenesetre maximális pontszámmal honorálta a páros koreográfiáját.

Ehhez képest Szabó Győző Új Péter alteregójaként állt a színpadra, Király haján állítólag sokat dolgozott a fodrász, kapott egy sárga egyberuhát, széles fekete övvel a derekán, nem úgy mint Szinetár Dóra aki rappernek lett álcázva. Azt azért érdemes lenne tudomásul venni, hogy attól, hogy valaki afrofrizkót kap és laza farmert, még nem válik fekete énekesé, főleg ha az annyira távol áll tőle, mint Szinetártól Run-DMC.

Azt hittük ez a vég, de tévedtünk, Zsidró Tamás és Szandi a Trabanton szállni élvezet című örökbecsű nótát énekelte el, ráadásul úgy, hogy egy félbevágott Trabantból integettek kifelé. Zsidró továbbra sem tud sem énekelni, sem táncolni, de nem is ezért szeretjük. A Cseke-Kökény páros Takáts Tamás Pocsolyába léptemét énekelte el. A rendező instrukciói szerint Kökény szomorú szemmel nézte Cseke fotóját, miközben énekelt, aztán jött egy alteregója is, Büdi Szilárd, aki kicsit ölelgette Csekét, majd jobbra el. Az énekesek láthatóan élvezték a dolgot, főleg Cseke művésznő, akinek saját elmondása szerint, ez az egyik kedvenc száma. Sikerült is 16 éves kamasznak öltöztetni, különösen nosztalgikus volt a nyakába kötött bőrdarab. Sőt, állítólag ha bent maradnak, és Zsidró Tamásék is, akkor a fodrász kreál Csekének egy izgalmasabb kinézetet, legalábbis ami a haját illeti.

A SuperTV2 szerencsére odafigyel az aktualitásokra, ennek aprópóján Oscar-díjazott és esélyes dalokból énekelt részleteket Hien és Király Viktor, akiket úgy öltöztettek, mintha a díjátadóra készülnének. Dadam, már csak fél órát kellett a nézők fülébe ordítani, hogy szavazzanak (330 Ft/hívás), és máris kiderült, ezen a héten Szandi és Zsidró Tamás távozik a műsorból. Szerencsére jövő héten a show folytatódik.