horoszkóp

Üres székek fogadták Stohlt a drogprevención

2013.02.26. 20:25

Bár a szervezők attól tartottak, kevés lesz a szék, végül senki sem jelent meg csütörtökön az Újpest FC által szervezett drogprevenciós előadáson, amit Stohl András tartott volna, számolt be a hírről a Fókusz, mert véletlenül épp ők is ott voltak. "Személyesen nem esik jól, de ez nem erről szól" – reagált az üres székekre Stohl a riporternek, aztán azt is elkezdte sorolni, hogy bármit is írnak a lapok, ő igenis tartja a drogprevenciókat, járt a gyereke iskolájában és Kecskeméten is, de a ELTE jogi karán is beszélt. És ott legalább voltak is, sokan, úgy hatszázan. Múlt nyáron az iskolai szünet miatt nem járta az országot, magyarázta. A Fókusz szerint 113-an jeleztek vissza, hogy részt vesznek az eseményen, száz körüli volt azoknak a száma is, akik a talánra nyomtak rá. Az Újpest FC-ből érkező információk szerint elképzelhető, hogy a szurkolók azért bojkottálták az eseményt, mert ellentét feszül a klub vezetői és a szurkolók között. A szurkolók képviselői mindenesetre elnézést kértek a börtönviselt színésztől. Aki egyébként nincs jól, elvesztette az általános életörömöt, ezt mondta, amikor arról kérdezték, hogy halad az útján, és idevette az igazgatóváltást a Nemzeti Színházban, és a könyve miatti botrányt is. A Fókuszban az is elhangzott, hogy Stohl szerint a bulvársajtó is közrejátszott abban, hogy a könyv miatt nyomozás indult, mert kiemeltek és felfújtak bizonyos részeket. Stohl a napokban ünnepelte 46. születésnapját.